|
A holló és az áhított ollók
Shiroku 2010.08.19. 16:26
Fekete holló száll az éjben -
Akárha lebegő halál képe.
Csőrében viszi meghasadt szívem,
Csőrében vérem édes íze.
És én bámulom őt a parton,
A szél hangját megtöri hangom,
Ahogy zokogok egyedül térdelve
Elvesztve minden értelmet.
Elvesztve reményem, hogy valaha látlak,
És a tévhitet, hogy senki sem bánthat,
Hogy semmi sem fájhat,
Hogy senki se láthat.
Pedig emlékszem, mikor még e holló
Csupán volt boldogsággal telt hordó.
De mára már kacagó szemmel
Egy örökkévalóságra tőlem vesz el.
Pedig volt idő, mikor egymás kezét fogva,
A nevetést nagy nehezen visszafogva
Szaladtunk át a réten,
Mámorító, borzongató hévvel.
És bár tudtam, hogy nem lehet
Neked mégsem állhattam ellen
Hát hagytam, hogy a köd elvakítson
És most a fájdalom tőled elszakítson.
De ne félj, elveszve a mélyben még hiszek –
Nem nagyon, de egy kicsit még igen -,
Hogy eljő az idő, mikor e holló
Lesz minket a magánytól elvágó olló.
És akkor újra egymásra találunk -
Butasággá válik majd halálunk -
De nem lesz gond, hiszen így
Elszakítani minket semmi se bír.
És akkor együtt szállunk a fellegekben,
Akár az éjszaka rettegettje,
És mi leszünk a szabadság hollói,
A vér szalagját elvágó ollói.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
