Hullócsillag
Shiroku 2010.08.19. 16:30
Elvesztettem minden fényem’,
S árulónak érzem lényem’.
Bolyongó lélek vagyok,
Ki holtában a csontig hatol,
Kínjában könnyeket hullajt
És fájdalma sosem múlhat.
Elvesztettem minden reményem’
S elveszettnek érzem esélyem’.
Sűrű ködfátyolban keringek
Hátha valaki felismer,
De elvesztve minden emlékem
Erre nincsen semmi esélyem.
Hát sikítok, kiálltok a sötétben:
Segíts megtalálni ösvényem!
De mikor látom, te is átnézel rajtam
A szívemet mérgező féreg falja
És én nézem, ahogyan a seb gennyedzik
Miközben szemem engem elvakítva nedvedzik.
Ha könnyem gyöngyös vízként a földre hullna
Táplálna a talajt, mintha ezen múlna
És én csöppnyi boldogságot éreznék
Hisz nyomorú életemben valamit tehetnék
Csakhogy jobbnak véljem puszta létem
De aztán újra kialszik pislákoló fényem.
Kialszik a fény, és többé nem jön el
Többé a köd sem rejt el előled
Nem tudom, ez jó-e vagy rossz,
Csak azt, hogy mindenképpen kínoz
Ha más nem, hát akkor a tudat
Hogy minden gúnyos ujj most rám mutat.
Rám mutogatnak: „Nézd, a bukott csillag
Kinek élete most csak úgy elillan”
És nem marad utánam semmi más
Csak néhány vakító villanás
És a felszálló köd nyomán
Ott marad egy személyes oltár.
Az oltár, melyet te emeltél
Bár azóta tán elfeledtél
De bolyongó lelkem megnyugvásra lelt
Végre valódi fényem lett
És most a pillanatra várok
Mikor végre minden megbánok.
|